Rólunk

2011 tavaszán indított könyvkiadónk főprofilja bukovinai székely témájú kéziratok kiadása, valamint régi, beszerezhetetlen könyvek faximile változatainak készítése.




A BUKOVINAI SZÉKELYEK RÖVID TÖRTÉNETE


A bukovinai székelyek „születésnapját” a madéfalvi veszedelemként (latinul „Siculicidium” = székelyöldöklés) ismert naphoz, 1764. január 7-hez kötik.Az erőszakos határőrszervezés ellen tiltakozó, évszázados kiváltságaikat féltő székelyek Madéfalvánál gyülekező csoportját az osztrák hadsereg halomra lövette. Az életben maradottak Moldvába menekültek, s a tiltások, megfélemlítések ellenére sokan követték példájukat. 1774-ben Ausztria megszerezte Bukovinát a töröktől.Az elpusztított, háborúk dúlta tartományba ember kellett. Az osztrák katonai hatóság a berendezkedés pillanatától telepeseket csábított ide. Kézenfekvőnek látszott, hogy a közeli Moldvába menekült székelyeket telepítsék le. Az első két falu, Fogadjisten és Istensegíts 1776-ban lett alapítva. Néhány év szünet után folytatódott a telepítés: 1785-ben létrejött Hadikfalva és Józseffalva, majd legvégül 1786-ban Andrásfalva.

Száz év alatt – a kolera járványok ellenére – a bukovinai székelyek annyira elnépesedtek, hogy egyre nehezebben tudtak megélni a telepítéskor még elegendőnek bizonyuló földből. 1883-ban az első nagy kirajzás idején több ezren vándoroltak ki az Al-Dunára, s hozták létre Hertelendyfalvát, Sándoregyházát és Székelykevét. Akiknek nem jutott már hely az Al-Dunánál, tovább vándoroltak az Arad melletti Gyorokra.

Néhány év múlva újabb családok kerekedtek fel: 1888-ban Déva, 1892-ben már Vajdahunyad volt az úticél. 1900-ban voltak kevésbé sikeres próbálkozások is: Babsa, Magyarnemegye és Vice, de csak az utóbbi faluban ragadt meg néhány család. 1905-ben Marosludasra, 1910-ben Sztrigyszentgyörgyre és Csernakeresztúrra is kerültek bukovinai székelyek, sőt a tengeren túlra, Kanadába és Brazíliába is. Néhány család Boszniában, Vucsiákon próbált szerencsét az I. világháború előtt, de többségük később visszatért Bukovinába. Az I. világháború után Bukovina déli része Romániához került és az ott élő székelyek helyzete is egyre romlott. Többen megpróbáltak Románián belül áttelepülni magyarlakta vidékekre. Így került több család 1925-ben szatmári falvakba: Halmiba, Nyiresdre és Dobrehátra.

Józseffalva leégése, 1939 után nemcsak a falu újjáépítése, hanem a bukovinai székelyek hazatelepítésének gondolata is újra felmerült. Dr. Németh Kálmán józseffalvi plébános közbenjárására a magyar kormány napirendjére tűzte a hazatelepítés kérdését.

A II. világháború kezdeti sikereinek köszönhetően az eredeti terv – HorthyMiklós kormányzó kenderesi birtoka – helyett 1941 tavaszán a frissen visszacsatolt Délvidékre, 28 (!) helységbe telepítették át az 5 falu lakosságát.

Itt éltek egészen 1944. október 8-ig, amikor a háború menetének kedvezőtlen alakulása miatt a magyar hatóságok kiadták a parancsot a menekülésre. A bukovinai székelyek többsége a Dunántúlon szóródott szét és húzta meg magát a háború befejezéséig.

1945 tavaszán Bonyhád központtal megindult az újabb, most már végleges telepítés: Tolna megyében 28,Baranya megyében 7, Bács-Kiskun megyében 3 településen helyezték el őket – a kollektív háborús bűnösöknek kikiáltott német nemzetiségű lakosok házaiban.

---